XP telepítő testreszabása: nLite

A Windows XP 2001. október 25-én jelent meg. Azóta eltelt lassan hét év, ami idő a számítástechnikában nagyon hosszú. Rengeteg új hardver jelent meg ezen idő alatt, amit a Windows XP telepítője alapból nem támogat. A helyzeten sokat segített az SP2, ami rengeteg újdonságot hozott az XP-be, azonban a modern hardvereket így sem támogatja az XP. Ez a háttértárak esetén a legszembetűnőbb, ugyanis ha az XP nem támogatja a merevlemez vezérlőnket fel se tudjuk telepíteni a rendszert. Igaz, hogy telepítés alatt be lehet adagolni neki flopiról a megfelelő drivereket, azonban ma már floppi meghajtó elvétve akad az új gépeken. Laptopok esetén nem is lehet flopi meghajtót csatlakoztatni a géphez (hacsaknem valami USB-s flopi meghajtó).

Ezen segít nekünk az nLite nevű program. Ezzel beleintegrálhatjuk a legfrissebb drivereket, programokat, frissítéseket a telepítőbe, így elég csak betenni a CD-t (vagy DVD-t) a meghajtóba, és fél, egy óra múlva egy használható rendszert kapunk, amire minden programot automatikusan feltelepített a rendszer. Csábító, nemde?

nLite

Töltsük le az nLite legutolsó verzióját (jelen pillanatban ez az 1.4.1-es verzió). A program futtatásához szükséges egy telepített .Net, azonban ha nem szeretnénk feltenni a Microsoft .Net-et, a program letöltési oldalán találunk egy FrameworkLite nevű programot, amit ha felteszünk futtathatjuk az nLite-ot.

Én most egy Windows XP Professional SP2 telepítővel fogok dolgozni, és beleintegrálom az általam fontosnak vélt programokat, valamint a számítógép illesztőprogramjait, valamint a Microsoft Office 2003-at is. Ezt még megfejelem az összes Windows XP SP2 után kiadott frissítéssel (Afterfix).

Office

Először egy adminisztratív telepítést kell végeznünk, hogy beleintegrálhassuk a frissítéseket. Ehhez tegyük be az Office cd-t, és a futtassuk a X:\setup.exe /a parancsot (akár parancssorból, akár a Start Menü, Futtatáson keresztül), ahol X: a cd meghajtónk betűjele. Most adjuk meg neki a szükséges adatokat, úgymint név, telepítési kód, és a telepítés helyének válaszunk egy tetszőleges mappát. Én a C:\officeadmin mappát választottam.

Töltsük le az Office 2003 Service Pack 3 javítócsomagot, és adjuk ki a következő parancsot:

Office2003SP3-KB923618-FullFile-HUN.exe /Q /C /T:C:\OFFICESP3

Ezzel az SP3 fájllai a C:\OFFICESP3 mappába kicsomagolódnak.

Most integráljuk bele a telepítőbe az SP3-at:

msiexec /p C:\OFFICESP3\MAINSP3.msp /a C:\OFFICEADMIN\PRO11.msi SHORTFILENAMES=TRUE /qb
msiexec /p C:\OFFICESP3\OWC11SP3.msp /a C:\OFFICEADMIN\OWC11.MSI SHORTFILENAMES=TRUE /qb
Office 2003 SP3 integrálás

Office 2003 SP3 integrálás

Most töltsük le és telepítsük az Office 2003 Editions Resource Kit Tools-t, hogy automatizálni tudjuk a telepítést.

Indítsuk el a Custom Installation Wizard-ot (Start Menü > Programok > Microsoft Office Tools > Microsoft Office 2003 Resource Kit Tools) a PRO11.msi fájlból (ott, ahová az adminisztratív telepítést végeztük, jelen esetben a C:\officeadmin\PRO11.msi) indulva végezzük el a telepítést.

Ha kész a telepítés, töltsük le az nLite Add-On Maker programot, indítsuk el, majd keressük meg a setup.exe-t, és opciónak a következőket adjuk meg:

TRANSFORMS=Unattended.MST /qb-

Integrálás

Helyezzük be az XP telepítő cd-jét, majd indítsuk el az nLite-ot, válasszuk ki, hogy magyarul kommunikáljon (vagy amelyik nyelv szimpatikusabb :) ) és kattintsunk a Tovább gombra.

nLite üdvözlőképernyő

nLite üdvözlőképernyő

A következő lépésben adjuk meg neki, hogy hol van az XP telepítő fájljai (az i386 mappát kell megmutatni neki), valamit, hogy hova másolja a fájlokat. Ezután a program elkezdi felmásolni a fájlokat a merevlemezre, majd ha végzett nyomjunk egy Továb gombot.

nlite 2. lépés

Mappa betallózása

Mappa feldolgozása

Mappa feldolgozása

Windows telepítő információi

Windows telepítő információi

A következő ablakot át léphetjük, mivel most nincsen előzőleg elmentett beállítások.

Most kiválaszthatjuk, hogy mely műveleteket szeretnénk elvégezni. Én a következőket választottam ki:

Választható műveletek

Választható műveletek

Először a különféle Windows javításokat, programokat adhatjuk hozzá. Az nLite Addons oldalán elérhető egy-két ismert program előre csomagolva. Én a következőket fogom beintegrálni:

  • AVG AntiVirus Free
  • CCleaner
  • Daemon Tools
  • Foxit PDF Reader
  • Irfanview
  • Media Player Classic
  • Miranda IM
  • Skype
  • WinRAR
  • ?Torrent

Elég kijelölni a tömörített fájlokat, a program képes kitömöríteni azokat. Itt kell neki megmutatni az előzőleg létrehozott Office telepítést is. Ezen a címen még rengeteg add-ons érhető el.
Töltsük le az AfterFixProjectXP telepítőjét is, és csomagoljuk ki (pl. Total Commanderrel, a fájl egy sima önkicsomagolós RAR archívum), majd illesszük be az *.exe fájlokat is (154 darab exe, az install.exe-t ne jelöljük ki!). Ha ezzel megvagyunk tovább is léphetünk

nlite6

Telepítendő programok és javítások

A következő lépésben integrálhatjuk a drivereket. A az integrálás előtt ki kell csomagolni, és az *.inf fájlt kell megmutatni az nLitenak. Ha egy mappába csomagoljuk ki a drivereket, akkor a Beilleszt alatt levő Több driver egy mappában opciót válasszuk. Itt egy felbukkanó ablakban válasszuk ki azokat a driverek, amiket integrálni akarunk (A legtöbb driver egyaránt tartalmazza az XP-hez, 2000, és 2003-hoz való drivert, ez esetben csak az Xp-hez valót jelöljük ki!)

nlite7

Driverek integrálása

A következő lépésben előre megadhatjuk a válaszokat a telepítés közben felmerülő kérdésekre (telepítő kód, felhasználó neve, gép neve, stb.) Tapasztalatom szerint az Asztali Témákat nem érdemes beleintegrálni, mivel nem mindig azt kapjuk, amit várunk.

nlite8

Telepítő beállítása

A következő lapon egyéb beállításokat lehet beállítani, úgymint a Documents and Settings, Windows mappa helye, valamint itt engedélyezhetjük az aláíratlan témákat is.

nlite9

Még néhány beállítás...

nlite10

És még néhány...

El is érkeztünk a legutolsó lépéshez, ahol is a program elkészíti az integrált telepítőt.

nlite11

Saját telepítő legyártásának elkezdése

Telepítő gyártása folyamatban...

Telepítő gyártása folyamatban...

El is készült a telepítő!

Kész a telepítő legyártása

Kész a telepítő legyártása

Most készítsük el az ISO fájlt. A „Megnéz” gombra kattintva megnézhetjük, hogy mit fog beletenni az ISO-ba. Ha akarunk, akkor bemásolhatunk még fájlokat. Érdemes (helyspórolás végett) kitörölni a DOCS, SUPPORT, VALUEADD mappákat is. Ha ezzel megvagyunk, kattintsunk az ISO fájl gombra, majd válasszuk ki a helyet ahová el akarjuk menteni.

nlite14

ISO legyártása

Készen is vagyunk!

nlite15

Kész

Már csak írjuk ki lemezre az ISO fájlt, és kezdődhet a telepítés!

20 hozzászólás co.mments feed icon

  • 1. sure @ 2008. január 22., 12:07 (Permalink)

    Szia!

    Nekem csak a Windows Media Player (WMP) 10-es verziójának XP-be való beleintegrálása okoz gondot. A telepítője és a két frissítése a microsoft.com-ról van meg. Ugyanúgy a „Javítások, JAvító- és Kiegészítőcsomag”-hoz raktam be a telepítőt, és alá a két frissítését. Az nLite az integráláshoz a Windows Media Player 11 Slipstreamert akarja használni. Ez idáig oké, kiírtam az ISO-t CD-re, aztán elkezdtem telepíteni az új XP-met. A telepítés végefele hibát ír ki a WMP10-zel kapcsolatban. A feltelepült XP-n elindítva a Media PLayert, a 9-es verzió jelenik meg, de az sem tud elindulni. Szóval, hogy lehetne azt megoldani, hogy a WMP9-t abszolút ne telepítse fel, hanem csak a WMP10-t+frissítéseit?

    Előre is köszi

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 2. charlie @ 2008. január 22., 14:15 (Permalink)

    WMP 11-el is ezt csinalja?

    az nlite oldalan van az addonsok kozott wmp10 itt

    Azt irjak, hogy a WMP9-et a és a 6.4-et nem lehet eltávolitani.

    (elvileg az afterfixprojectben benne van az ie7 és a wmp11 is, ha azt integralod, akkor a ketto kiuti egymast)

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 3. sure @ 2008. január 22., 17:35 (Permalink)

    Hali!
    A belinkelt WMP10-zel működik rendesen, csak az a baj vele, hogy angol! Egyébként minden frankó. Nem tudsz magyar WMP10-et? A 11-el az a bajom, hogy nem nagyon komálom :P
    Előre is kösz

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 4. charlie @ 2008. január 22., 18:22 (Permalink)

    elvileg mennie kell a 10-el is, csak akkor nem rakhatod bele az alterfix projektet.

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 5. B.Józsi @ 2008. január 24., 12:00 (Permalink)

    Én összesen 205 vagy több javítást tettem a telepítőbe az SP2-vel együtt.
    Ez rendben is volt még új Vista Desktopokat is tettem bele, de mikor a rendszer feltelepült a klasszikus Windows desktop jött be, és még a M.Plyer 10 is hibás volt.
    Mondjuk nem baj mert fel tettem a Vista Inspiratot meg az M.Player11-et és minden szuper lett.
    De azt nem tudom hogy melyik javítás okozza.(Hogy egy pár fájlt nem talál az elején)

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 6. sure @ 2008. január 24., 15:35 (Permalink)

    Hali!

    Kicsit félretéve a Media 10-et. Valahol láttam egy oylan parancs-sorozatot, amivel a .NET Framework 1-es és a frissítéseit lehet összerakni. Nem tudja valaki, hogy lehet belerakni az nLite-ba; mert gondolom csak őgy simán nem frankó

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 7. charlie @ 2008. február 05., 19:40 (Permalink)

    Az alterfixbe elvileg benne vannak ezek is.

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 8. chaos @ 2008. február 13., 11:10 (Permalink)

    Sziasztok!

    Nekem az oldal leírás alapján nem megy az Office integrálása… Akármit csinálok mindíg feljön a telepítés végefele az abalk: Config failed. Az ablak fejlécében meg a 7-Zip felirat van. Próbáltam már az Add-On-Makert úgy futtatni, hogy ne tömörítse, ne használjon tömörítőt, vagy hogy a tömörítési mérték ki legyen kapcsolva. De mindíg ezt dobja vissza.
    Ha valakinek megy, az esetleg tudja, hol rontom el?

    A segítségeteket előre is köszönöm:

    Chaos

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 9. chaos @ 2008. február 13., 12:24 (Permalink)

    Sziasztok!

    Bocsi, az elöbbiből még kimaradt valami, mert nem figyeltem meg eléggé a telepítés menetét.
    Szóval az előző hibaüzi után (Config failed) elindul az office telepítője, szépen jelzi is a kis csíkkal, hol tart, de amint végigér a sávban, eltűnik a mégse gomb, és szép lassan, de határozottan elindul a csík visszafele.
    Valahogy olysminek látszik, mint amikor eltávolít valamit egy telepítő…

    Még ez maradt ki. Hátha így pontosabb képet lehet alkotni a dologról.
    Jut eszembe, mert lehet, hogy ez is fontos. Amikor az Office Resource Kit-tel lezavarom az új setup.exe filet, akkor azon belül semmit nem állítok be (persze a telepítőkódot igen), hanem hagyom alapon. Lehet, hogy esetleg ezzel van a baj?

    Még egyszer bocsi, hogy infókat elhalgattam.
    Maradok tisztelettel:

    Chaos

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 10. Pepe @ 2008. május 08., 16:52 (Permalink)

    Ha NLite addonnal csinálok az officebol cab fájlt, akkor nem tesz bele mindent. A telepítő könyvtár úgy néz ki, hogy vannak a telepítő fájlok, amik indítják a telepítést, és egy mappa, amibe a telepítőfájlok vannak. A telepítőfájlok mappáját nem rakja bele. A másik setup.exe nincs, csak setuppro.exe, de gondolom ez mindegy ugyan az, vagy tévedek?

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 11. Bíró József @ 2008. május 08., 18:01 (Permalink)

    Szerintem nézd meg a LiveCd-t , hogy működik-e
    rendesen, mert a Live mikor az integrált rendszert hozza létre, akkor a fájlok elhelyezkedési strukturáját meg változtatja .
    És azt a saját maga kreált setup.exe kezeli .
    Meg nem hinném ha baj is van, hogy azt a Live okozza .

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 12. Smith @ 2008. május 15., 07:52 (Permalink)

    [quote comment="203"]Ha NLite addonnal csinálok az officebol cab fájlt, akkor nem tesz bele mindent. A telepítő könyvtár úgy néz ki, hogy vannak a telepítő fájlok, amik indítják a telepítést, és egy mappa, amibe a telepítőfájlok vannak. A telepítőfájlok mappáját nem rakja bele. A másik setup.exe nincs, csak setuppro.exe, de gondolom ez mindegy ugyan az, vagy tévedek?[/quote]

    Nekem is ilyen officem volt, ezzel nekem se ment. Van olyan amin tényleg SETUP.EXE van, ha kell tudok adni.

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 13. Zsolt @ 2008. május 29., 16:07 (Permalink)

    nekem se teszi bele a cab fájlba az office lelkét ami a FILES könyvtárban tárol, csak a setup.exe, pro11.msi, owc11.msi és unattended.mst fájlokat adja hozzá

    Valaki tud megoldást?

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 14. Zsolt @ 2008. május 29., 16:39 (Permalink)

    iagzából szerintem az a gáz, hogy az add-on makeren nem működik a 7zip mert hiányol egy fájt file.7z vagy mit. így nem tudja belecsomagolni egy fájlba az egész off telepítőt…

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 15. At @ 2008. augusztus 11., 22:49 (Permalink)

    Pechemre nekem is a setuppro -s office-em van vagyis kudarc volt a telepítése. de a driver integrálás sem ment (a chiopsetet és a hangkártyát akartam automatikusan telepíteni). ez van, azért még kísérletezgetek

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 16. net91 @ 2008. augusztus 22., 18:14 (Permalink)

    Az nLite-al szeretnék készíteni egy xp sp3-as lemezt, de csak xp sp2-es lemezem van. Hogyan tudom eltávolítani az sp2-őt, hogy utána rátudjam tenni az Sp 3-at.

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 17. Smith @ 2008. augusztus 22., 21:27 (Permalink)

    [quote comment="287"]Az nLite-al szeretnék készíteni egy xp sp3-as lemezt, de csak xp sp2-es lemezem van. Hogyan tudom eltávolítani az sp2-őt, hogy utána rátudjam tenni az Sp 3-at.[/quote]

    Nem kell eltávolítani semmit, simán az nlite-tal ráteszed és már sp3 is lesz.

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 18. net91 @ 2008. augusztus 22., 21:41 (Permalink)

    Smith, köszönöm a választ.
    Közben én is rájöttem, működik.

    [Válasz erre a hozzászólásra]

  • 19. totya @ 2008. október 24., 19:27 (Permalink)

    Helló!
    Nekem minden tökéletesen megy addig amíg nem kezdem el a telepítést. Felmásolja a gépre a fájlokat, majd miután újraindult, kiírja hogy Hiba miatt a telepítés nem folytatódhat, nem találja a CD-n, de az rajta van. Mi lehet a hiba?

    [Válasz erre a hozzászólásra]

    charlie válaszolta @ 2008. október 24., 19:46 (Permalink)

    Valami olyat vettél ki, amire szüksége van a windowsnak, vagy valamelyik drivernek. Ez sajnos máshogy nem megy, mint próbálkozással. Én anno legalább 10 telepítőt gyártottam a gépemhez mire minden jó lett.

    [Válasz erre a hozzászólásra]

Szólj hozzá

XHTML: A következő tag-eket használhatod:: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <blockquote> <cite=""> <code> <em> <strong>