Érdemes Gmail levelezésünket IMAP-on keresztül elérni, ekkor ugyanis a levelek a szerveren tárolódnak (persze, a sebesség növelése érdekében a kliensre is letöltődnek), így akárhonnét érjük el (webmail, levelező program) ugyanazok a leveleket látjuk. Így nem fordulhat elő az, hogy otthon letöltjük a leveleket, majd valahol a világ másik felén hirtelen kellene egy levél, és nem férünk hozzá. És mivel a Google több mint 6 GiBájt tárterületet biztosít a leveleink tárolására, sok évnyi levelezés el fog férni. Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…

Ebben a hogyanban bemutatom, hogy hogyan lehet Vista alatt a helyi meghajtók helyi menüjébe berakni egy Töredezettségmentesítés menüpontot, melynek segítségével nem kell végigmenni a szokásos úton a töredezettség mentesítés elindításához, hanem egy kattintással indítható. Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…

Az Ubuntu/Kubuntu 8.04 már gyárilag tartalmazza a Wubi nevű telepítőt, melynek segítségével könnyen telepíthetjük a Kubuntut a meglévő Windowsunk mellé, egy ubuntu nevű mappába. Így nincs szükség particionálásra, ha esetleg nem válna be a rendszer elég csak azt a mappát letörölni, és kész is. Egyetlen hátránya, hogy az így telepített rendszert nem lehet hibernálni és készenléti állapotba helyezni.

A telepítéshez élő internet kapcsolat szükséges!
Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…

Az Ubuntu 8.04 már gyárilag tartalmazza a Wubi nevű telepítőt, melynek segítségével könnyen telepíthetjük az Ubuntut a meglévő Windowsunk mellé, egy Ubuntu nevű mappába. Így nincs szükség particionálásra, ha esetleg nem válna be a rendszer elég csak azt a mappát letörölni, és kész is. Egyetlen hátránya, hogy az így telepített rendszert nem lehet hibernálni és készenléti állapotba helyezni.

A telepítéshez élő internet kapcsolat szükséges!
Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…

A legtöbb mai billentyűzeten megtalálható az úgynevezett Windows billentyű (a CTRL és az ALT között), melyet eredetileg a Windows 95-höz terveztek. Windows alatt önmagában a Start menüt hozza elő, valamint jó pár Windows billentyűkombináció egyik tagja (pl. számítógép zárolása WinKey+L).

Ennek a gombnak önmagában nincs funkciója Ubuntu alatt, azonban beállíthatjuk, hogy lenyomására a Panel menü jelenjen meg (ennek gyárilag ALT+F1 a billentyűkombinációja) Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…

Az Ubuntu egy Debian alapú, felhasználóbarátnak tervezett rendszer, melynek félévente jön ki új kiadása. Az Ubuntu gyárilag GNOME (GNU Network Object Model Environment) asztal kezelővel érkezik. A rendszer telepítéséhez ajánlott egy legalább 500 MHz-es Pentium 3 (vagy azzal egyenértékű) processzor, valamint egy 10 GiBájtos vincseszter, és 256 MiBájt RAM. Az Ubuntu használatához erősen ajánlott internet elérés, mivel a rendszer a különböző hiányzó dolgokat (pl. kodekekk, nyelvi fájlok) az internetről próbálja letölteni.

Az Ubuntuban különböző USA-beli jogi korlátozások miatt beépítve nincsen MP3, DivX, stb. multimédiás kodekekk, ezeket telepítés után az internetről tölti le a rendszer. Az Európai Unióban szoftverszabadalmak híján nyugodtan lehet ezeket használni.

A rendszer telepíthető Live CD-ről, ekkor a CD-ről egy élő rendszer indul el, melyet kipróbálhatunk, majd ha tetszik telepíthetünk (az esetek többségében ez megfelelő), vagy egy úgynevezett alternatív cédéről, amire akkor van szükség, ha kevés a RAM a gépünkbe, vagy extra igényeink vannak (pl. szoftveres RAID, titkosított kötetek, stb).
Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…

Windowsban lehetőség van a Helyi menühöz egy Áthelyezés ide, valamint Másolás ide menüpontot hozzáadjunk, így Windows Explorerben (Intéző pl.) bárhol egyszerűen másolhatjuk, áthelyezhetjük fájlainkat.

Ezt egy egyszerű regisztrációs adatbázis módosítással érhetjük el. A leírás működik Windows Vista alatt is.

Indítsuk el a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztőt, úgy, hogy a Start menü, Futtatáshoz beírjuk, hogy regedit.
Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…

Ebben a leírásban bemutatom, hogy hogyan telepíthetjük az Amazon MP3 letöltő programját Ubuntu (Kubuntu, Xubuntu, stb.) 7.10 alá.

Tavaly szeptemberben az Amazon megnyitotta publikus béta tesztelésre MP3 boltját, ahol több mint kétmillió (ma már állítólag megduplázódott ez a szám) DRM mentes MP3 formátumú zene vásárolható számonként kb. 1 USD összegért.

Március elején az Amazon a nagyobb Linux disztribúciókhoz (Ubuntu 7.10 „Gutsy”, Debian 4.0 „Etch” Fedora 8 és openSUSE 10.3) is kiadta programját mellyel a megvásárolt zenék letölthetőek (maga a program csak akkor szükséges, ha egész albumot szeretnénk vásárolni, számok). Jelenleg ez a szolgáltatás csak az USA területéről érhető el, azonban a hírek szerint még idén terjeszkednek Európába is.

Hogy miért lesz ez nekünk jó? Az iTunesba igaz, hogy több millió szám van, azonban ott csak DRM-el ellátott, iPod-on lejátszható számokat lehet vásárolni.
Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…

Mire jelent megoldást?

Ritka de kerülhetünk olyan helyzetbe mikor nincs kéznél sem CD-rom sem floppy maghajtó csak egy UTP kábelt fogadni képes hely figyel a számítógépben. Az én esetemben is hasonló probléma ütötte fel a fejét, volt itthon egy laptop aminek a CD-romját akárhogy is erőlködtünk nem tudtuk működésre bírni. Floppy nincs, külső usb interfésszel rendelkező CD meghajtó sok pénzt emésztene fel, így egy lehetőség maradt hálózatról telepíteni a rendszert. Abban az esetben is jó szolgálatot tehet ez a módszer ha több gépre kell föltelepítenünk ugyanazt az operációs rendszert. Semmi más nem kell hozzá mint egy Ubuntu operációs rendszert futtató számítógép szélessávú internetkapcsolattal. Mindemellett a művelethez segítségül fogjuk hívni a PXE (http://en.wikipedia.org/wiki/Preboot_Execution_Environment) erejét és a DNSmasq egy egyszerű dns és dhcp kiszolgáló képességeit.
Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…

A Microsoft a Windows Vistával és Office 2007-ek új ClearType betűtípusokat vezetett be, a Constantia, Corbel, Calibri, Cambria, Candara és Consolas fantázia nevűeket.

Érdemes ezeket feltelepíteni, ugyanis ha olyan szövegfájlba, vagy prezentációba futunk, ami ezeket hajszálná, nem jelenik meg helyesen.

Figyelem! A betűtípusokat csak akkor lehet használni, ha rendelkezel Microsoft Windows XP vagy Vista licencel, különben a használatuk illegális!
Érdekel? Kattints ide a folytatáshoz…